A zuhany alatt átélt élmények még mindkettejük ölében ott bizsergett. Kicsit zavarban voltak, de ezt igyekeztek leplezni.
A kandallóban még jócskán égett a tűz, lassan emésztve izzó parázzsá, majd hamuvá a keményfából hasított rönköket.
Egymás kezét fogva léptek…
A főépületből kiszűrődő hangos zene és nevetés több száz méternyire is hallható volt a buli helyszínétől. Nem zavart senkit, hiszen a birtok messze esett mindentől, ideális helyszínt biztosítva a fiatalok fékeveszett tivornyáinak.
A társaság eleinte kulturált viselkedése…
Fütyörészve zártam a stúdiót, nyomtam fejembe a sisakomat és pattantam chopperem nyergébe. Gyönyörű vasparipa, első rúgásra indul, méltóságteljesen duruzsol. Nyergében ülve vettem egy mély levegőt, magamba szívva a kertváros virágzó fáinak illatát, majd hanyag…
Indulni készültem haza. Jó napot zártam, mindennel elégedett voltam. Elment az utolsó vendégem, már csak a rendrakás volt hátra. Lassan haladtam, egyáltalán nem kellett sietnem.
Miután mindent elintéztem megkönnyebbülten nyújtóztam el kedvenc bőrfotelomban és azt kívántam,…
A reggel kicsit kapkodósra sikerült, de azért nem késett el. Kocsival vittem a munkahelyére és még kávézni is maradt ideje. Megcsókolt és már indult is. Az ajtóból még még vissza fordult, ujjaival puszit küldve integetett. Még láttam huncut kacsintását, aztán eltűnt az…
- Ne csináld szívem, el fogunk késni. Kérlek, kérlek, Kérlek, ne tedd ezt velem! -és már kulcsolta is tarkómra a kezeit. Lehunyta szemeit és frissen rúzsozott ajkaival apró puszikkal halmozott.
Forró, finom bőrén halványodó tusfürdő és intenzív parfüm illat keveredett.…
Munkából hazafelé igyekeztem. Hosszú, kimerítő napom volt és a kialakult forgalmi dugók sem dobtak fel túlságosan. Az eső is szakadni kezdett. Araszolva haladt a kocsisor, hangos dudálások jelezték az egyre feszesebb türelmetlenséget.
Épp az egyik buszmegálló előtt…
Kövér vízcseppek testünket simogatva hullanak alá. Finom illatok és vízpára sűrűsödik a levegőben. Kedvesem testét simogatom. Mosolyog. Elégedett az iménti eredmény láttán.
Nehezen térek magamhoz. Igéző varázslat ez a nő, ami nem ereszt.
Tekintetünk…
A panzió folyosóján végrehajtott attack nem volt éppen a leg diszkrétebb. Ez bennünk is tudatosult mihelyt képesek voltunk bármit is érzékelni a külvilágból. Ruháinkat sebtében megigazítva , kuncogva siettünk szobánk felé. Bent még sokáig nevettünk, csak reméltük,…
Erősen estébe hajlott már, amikor visszatértünk a főútra. Kevés szó esett közöttünk, azok is jelentéktelen, vicces dolgokról. Néztem, ahogy vezet. Szégyenkezésnek nyoma sem látszott, inkább kacér volt. Kihívó mélységű dekoltázst hagyott, szoknyája sem rejtett el szinte…