Erősen estébe hajlott már, amikor visszatértünk a főútra. Kevés szó esett közöttünk, azok is jelentéktelen, vicces dolgokról. Néztem, ahogy vezet. Szégyenkezésnek nyoma sem látszott, inkább kacér volt. Kihívó mélységű dekoltázst hagyott, szoknyája sem rejtett el szinte…
Az autó kerekei ropogtak, ahogy a zúzottköves padkára értek. Megállt. A lesötétített üvegeken nem lehetett belátni. Szaporáztam lépteim. Az utasoldali ajtó kinyílt. Kellemes női hang szólított.
- Merre tart fiatalember?
Kicsit le kellett hajolnom, hogy az utastérbe…
Ma Júliát kellet megvárnom. Egy fontos tárgyalást kellett befejeznie. Lelkemre kötötte, hogy bármennyit késik, várjam meg.
Jócskán estébe nyúlt már az idő, amikor megérkezett. Ledobálta holmijait és azonnal a zuhanyzóba sietett. Én közben meggyújtottam a gyertyákat,…
Életem egy szakaszában masszőrként kerestem a kenyerem. Azt kell mondanom, hogy nagyon szerencsés fickónak érezhetem magam ezért az időszakért. Rengeteg embert ismerhettem meg és akarva-akaratlnul nyerhettem betekintést sorsokba, életekbe.
A vállalkozás elég…
Lakást persze még mindig nem találtam, de nem is volt annyira sietős.
Ha úgy tetszik, örömmel fogadtam minden ajánlatot.
Még az este felhívott az irodából az egyik titkárnő, hogy időpontot egyeztessünk. Korai órát határoztam meg egyrészt a forgalom, másrészt a hőség…
Kevés kellemesebb érzés van annál, mint amikor úgy ébred reggel az ember, hogy magamellett érezheti kedvesének, finom, meleg testét.
A szokásos reggeli erekciómra nyílt ki szemem Teljesen meztelenek voltunk. Ő az ölembe volt kucorodva, én hátulról öleltem öt, vettem fel…
Nem lehetett betelni azzal a szépséggel és természetességgel, amit képviselt. Tudta, hogy semmi szüksége játszmákra, hogy nálam célba talált.
Tudta ezt rég, mint ahogy azt is, hogy a tükörképe vagyok. Ennek a felismerése azonban megijesztette egy kicsit, mint ahogy engem is.…
Vízipipám enyhén fűszeres, nehéz cseresznye illata ülte meg a szobát. A mély narancsszínűre festett falak, a gyertyák és mécsesek derengő fényében komótos lassúsággal gomolygó füst és a leengedett roletta résein beszűrődő fények, valami egészen…